Szárazjég olvasztás

A Fizipedia wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hartlein (vitalap | szerkesztései) 2013. november 17., 12:28-kor történt szerkesztése után volt.


Szarazjeg olvasztas.ogv

Az elhangzó szöveg

A kisméretű, különleges, vastag falú műanyagból készült tartály rendkívül nagy nyomás elviselésére képes. A nyomás a tetején lévő gépjármű szelep segítségével csökkenthető. A szilárd szén-dioxidot azért nevezhetjük joggal szárazjégnek, mert normál, egy atmoszféra körüli nyomáson a szén-dioxid nem kerül cseppfolyós állapotba. A szárazjeget nyomástartó edénybe helyezve az intenzív szublimálás folyamán rohamosan növekszik körülötte a nyomás. 5,3 atmoszféra felett megjelenik a folyadék fázis. A nyomás hirtelen csökkentésére elkezd forrni a folyadék halmazállapotú szén-dioxid és visszaáll a szilárd halmazállapot. Jobban kitölti a térfogatot, inkább illik most rá a másik szokásos megnevezés: szénsavhó. A tartályt ismét lezárva a nyomás újra növekedik. A szublimáció során a hőmérséklet erőteljesen csökken, aminek következménye most a tartály falán is jelentkezik, hiszen s szénsavhó közvetlenül beborítja. A láthatóságot a pára gyakori törlésével lehet segíteni.


angol név

angol szöveg