„Csatolt ingák I.” változatai közötti eltérés

A Fizipedia wikiből
6. sor: 6. sor:
 
A két azonos inga között a csavarrugó jelenti a csatolást. A csatolás erőssége a rugó erősségén múlik. Az egyik ingát lengésbe hozva, a kezdetben nyugalomban lévő másik inga is fokozatosan lengésbe jön. Ahogy ennek az ingának lengési amplitúdója nő, úgy csökken a másiké. Amplitúdója akkor lesz a legnagyobb, amikor a kezdetben lengésbe hozott inga megáll. Kezdetben a rendszer teljes energiája a nyugalmi helyzetéből kitérített ingában található. A csatoló rugó révén ez az energia a két inga között fog megoszlani, míg végül a teljes energia a kezdetben mozdulatlan ingában összpontosul! Az ingákat tovább vizsgálva a szerepek felcserélődnek, míg a kezdeti állapotnak megfelelően csak az eredetileg elindított inga fog lengeni. Ezután a fent leírt folyamat addig fog tartani, amíg a veszteségek miatt megáll mindkét inga.
 
== angol név ==
+
== Coupled Pendulum I. ==
  
angol szöveg
 
angol szöveg
  
</wikitex>
 
</wikitex>

A lap 2014. február 2., 04:20-kori változata

Csatolt ingák I.

Az elhangzó szöveg

A két azonos inga között a csavarrugó jelenti a csatolást. A csatolás erőssége a rugó erősségén múlik. Az egyik ingát lengésbe hozva, a kezdetben nyugalomban lévő másik inga is fokozatosan lengésbe jön. Ahogy ennek az ingának lengési amplitúdója nő, úgy csökken a másiké. Amplitúdója akkor lesz a legnagyobb, amikor a kezdetben lengésbe hozott inga megáll. Kezdetben a rendszer teljes energiája a nyugalmi helyzetéből kitérített ingában található. A csatoló rugó révén ez az energia a két inga között fog megoszlani, míg végül a teljes energia a kezdetben mozdulatlan ingában összpontosul! Az ingákat tovább vizsgálva a szerepek felcserélődnek, míg a kezdeti állapotnak megfelelően csak az eredetileg elindított inga fog lengeni. Ezután a fent leírt folyamat addig fog tartani, amíg a veszteségek miatt megáll mindkét inga.

Coupled Pendulum I.

angol szöveg