Csatolt ingák I.

A Fizipedia wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hartlein (vitalap | szerkesztései) 2014. február 2., 01:42-kor történt szerkesztése után volt.


Csatolt ingák I.

Az elhangzó szöveg

A két azonos inga között a csavarrugó jelenti a csatolást. A csatolás erőssége a rugó erősségén múlik. Az egyik ingát lengésbe hozva, a kezdetben nyugalomban lévő másik inga is fokozatosan lengésbe jön. Ahogy ennek az ingának lengési amplitúdója nő, úgy csökken a másiké. Amplitúdója akkor lesz a legnagyobb, amikor a kezdetben lengésbe hozott inga megáll. Kezdetben a rendszer teljes energiája a nyugalmi helyzetéből kitérített ingában található. A csatoló rugó révén ez az energia a két inga között fog megoszlani, míg végül a teljes energia a kezdetben mozdulatlan ingában összpontosul!

angol név

angol szöveg